Hamarosan nálunk találkozik az orosz és az amerikai elnök, hogy az ukrajnai békéről tárgyaljanak. Nem tudjuk, mi lesz ebből, de segítünk megérteni a helyzetet.
A háború több mint három és fél éve folyik, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát 2022 februárjában. Ukrajna a Szovjetunió szétesése után is évtizedekig Oroszországhoz állt közel, korrupt féldiktatúrák vezetése alatt. Az orosz támadás előzménye, hogy az ukránok az Európai Unió, a Nyugat felé fordultak. Az oroszok viszont meg akarták tartani őket amolyan gyarmatként.
Jelenleg Ukrajna körülbelül egyötödét tartja megszállás alatt az orosz hadsereg. Ez milliók elnyomásával és súlyos bűnökkel is jár. Ennél tovább viszont nem jutott Vlagyimir Putyin serege. Az orosz elnök nagyon elszámította magát: alábecsülte az ukránok ellenállását, és túl sokat gondolt a katonáiról. Az utóbbi hónapokban alig mozdul a frontvonal, ahol drónok ezrei vadásznak mindenre, ami él, gurul vagy repül.
Ki akar itt békülni?
Oroszország iszonyú árat fizetett ezért a kis hódításért. Független források fél- és egymillió közé becsülik az orosz halottak számát. Tankok ezrei, repülőgépek százai vesztek oda, még a szovjet hagyatékból is. Putyin ezek után nem mondhatja az oroszoknak, hogy upsz, hülyeség volt az egész, inkább hazamegyünk. Valahogyan győznie kell, vagy legalább otthon meggyőzni mindenkit, hogy a háború megérte.
Kérdés az is, egyáltalán be akarja-e fejezni. A háború ürügyén növelhette az elnyomást, szinte bárkit bármiért lecsukathat vagy a frontra küldhet. Teljesen megsemmisítette a szabad sajtót, ellenőrzik az internetet – mindezt persze a hadisikerekért kell elviselni. A büntetőintézkedések, kereskedelmi korlátozások és az ukrán csapások miatt vannak ugyan gondok az ellátással, de az oroszok ezt egyelőre elfogadják. A békével visszatérnének olyan kínos kérdések, mint hogy mi a helyzet a kórházakban és a boltokban. És visszatérnének a katonák is a frontról: harcedzett, kemény férfiak, akiknek munkát kell adni, vagy bűnözőként élnek tovább.
Az ukrán vezetés szintén nem fogadhat el bármilyen békét. Az oroszok olyan területeket is maguknak követelnek, amiket nem tudtak elfoglalni. Az ukránok viszont arról sem akarnak lemondani, amit már elvettek erővel. Őket is több százezernyi áldozat kötelezi arra, hogy ne adják olcsón a földjüket.
A békét ki kell kényszeríteni
Háborúzó országok nem úgy szoktak kibékülni, mint a veszekedő emberek. Nincs olyan, hogy na jó, inkább legyünk barátok. A békét mindig kikényszeríti valami. Például a katonai vereség. Az utóbbi időben a két fél egymás hátországára igyekszik csapást mérni, az ukránok főleg az orosz olajipart támadják. Ebben sokat segítenének az amerikai Tomahawk rakéták, amiket még nem kaptak meg. Lehet, hogy Trump ezekkel fenyegetve igyekszik majd Putyint meggyőzni. Eközben Ukrajna már gyártja a saját drónjait, ugyanerre a célra.
Az első világháborúban hasonló állóháború alakult ki a nyugati fronton. Állandó ágyúzás, véráldozatok, és szinte semmi előrehaladás. Németországot akkor végül az éhezés, az utánpótlás hiánya, az otthoni elégedetlenség roppantotta össze, nem a fegyverek ereje. Ma mind az orosz, mind az ukrán vezetés bízik abban, hogy odaát egyszer csak elszakad a cérna, elfogy a pénz meg a harci kedv, és a másik feladja.
Putyin és Trump néhány hónapja már beszélgettek a békéről – annak semmi eredménye nem lett. Izraelben viszont azóta befejeződött a háború. Ám ezt nem tárgyalások hozták el, hanem az izraeliek teljes győzelme ellenségeik felett.
